Hadbíró voltam 1936-1945 Nika Géza

Hadbíró voltam 1936-1945 Nika Géza

Szenzációs leletmentés a Kanadából hazakerült emlékirat!

Emlékül állítom ezt az írást a Donnál hősi halált halt bajtársaimnak, valamint azoknak a hadbíró kollégáknak, akik hazájuktól távol, öt világrész temetőiben alusszák örök álmukat, írja a szerző a memoár elé. Majd így folytatja: A magyar honvédség kötelékében eltöltött éveim hazánk egyik legdicsőségesebb, majd a háború befejezése után egyik legtragikusabb korszakára esnek. 1938-ban a tengelyhatalmak döntése folytán visszakaptuk a Felvidék főként magyarlakta területét, 1939-ben Kárpátalja tért vissza az anyaországhoz, majd 1940-ben Erdély nagy része követte a jó példát, míg 1941-ben visszaszereztük a Délvidéket.

Leírhatatlan volt az egész ország lelkesedése, és amikor itt, külföldön számonkérik, hogy miért voltunk Németország szövetségesei, a válaszom: a fentiekért. Trianont, a világ legigazságtalanabb békediktátumát (nem békekötését), a tengelyhatalmak próbálták részben kijavítani és kárpótoltak bennünket hazánk szörnyű megcsonkításáért. Sajnos, az örömünk nagyon rövid ideig tartott. Az 1945-ben történt tragédiát nem kell részleteznem, hiszen most már az egész világ tudja, hogy a szovjet rabságban szenvedő országok min mentek keresztül közel negyvenöt év folyamán. Az én személyes balsorsom, két év internálás és börtön, családom, hazám, karrierem elvesztése egy másik történet.

1941. november 1-én kinevezték hivatásos főhadnagynak. 1942. április 30-al Kassára helyezték, a VIII. hadtest állományába, ugyancsak az ügyészséghez. 1942 októberétől százados, megjárta a doni poklot, Belgorodot és Novij Oszkolt is. 1944. december 11-én hagyta el Budapestet. Innen kezdve Sopronkőhidán szolgált.

Nika emlékirata fontos részleteket árul el erről az időszakról, de munkájából fakadóan meghökkentő információkat közöl a Mindszenty-per, a Bajcsy-ügy kapcsán, ő volt az, aki még 1945 márciusában Rajk Lászlót is felmentette az első perben, holott a bíróság elnöke akasztást szeretett volna. A fordulat után Bajorországban fogságba esett, Münchenből Budapestre került az Andrássy út 60-ba, a Markóba és a Gyűjtőfogházba. Egy időben a világhírű Almásy László cellatársa volt, akit koholt vádakkal halálra akartak ítélni.

Nikát végül ugyanúgy mentették fel, mint Almásyt, két év után Salgótarjánba került, ahol jogi végzettségével előbb üveggyári munkásnak állt, később azonban ügyvédként tevékenykedett. De az ÁVO nem engedte el, ezért néhány hónap után Kanadába emigrált.

Nika Géza páratlan emlékirata lebilincselő írás a háborús időszakról, ritka diárium, melyben egyszerre olvashatunk a doni frontról, Sopronkőhidáról, a nyilas és a kommunista terrorról, valamint az utóbbi kettő közé ékelt nyugati fogság heteiről is.